JÓTÉKONYSÁGI GÁLAEST A SZÉCSÉNYI ÁRVÍZKÁROSULTAK JAVÁRA 2010. JÚLIUS 2. PÉNTEK 18 ÓRA MŰVELŐDÉSI HÁZ, NAGYTEREM
FELLÉPŐK:
ANDI SZÍNJÁTSZÓSAI
CS. SZERÉMY ANDREA SZÍNJÁTSZÓSAI ERKEL FERENC VEGYESKAR
GARA-TEAM
PALÓC NÉPTÁNCEGYÜTTES
„SZÉCSÉNYI GYÉMÁNTOK" MAZSORETT EGYÜTTES
TILL COLLAPSE DANCE
A JÓTÉKONYSÁGI GÁLAEST A POLGÁRI SZÉCSÉNYÉRT ALAPÍTVÁNY SZERVEZÉSÉBEN VALÓSUL MEG
BELÉPŐ: 1000 FT-OS ADOMÁNY
További támogatásokat a helyszínen , vagy az alábbi alapítványi számlaszámra fogadunk
OTP 11741062-20034106-00000000MINDEN SEGÍTENI SZÁNDÉKOZÓT SZERETETTEL VÁRUNK!
Június 12-én, szombaton, a szép verőfényes délelőttön nem csak a végzős, ballagó 8. osztályosok hozzátartozói, ismerősei gyülekeztek a ságujfalusi általános iskola udvarán. Ott voltak azok is, akik közvetlenül, vagy közvetve hozzájárultak az iskola épületének a megújulásához, a meghívott vendégek, a községből sokan olyanok, akik gyermekeik, unokáik révén nem állnak kapcsolatba az iskolával, de részesei akartak lenni a ballagási és a felújított iskola átadási ünnepélyének.
Nagy Andor szerint nemzeti érdekkörben kell tartani a természeti kincseinket
Egy állam gazdasági fejlődésének három alapvető forrása létezik, az energia, a víz és a termőföld. Ezek védelme stratégiai ügy, ezért ezeket a kincseket nemzeti érdekkörben kell tartani - jelentette ki Nagy Andor a parlament környezetvédelmi bizottságának KDNP-s elnöke egy interjúban, amelyet a Lánchíd Rádió környezetvédelmi magazinjának adott.
Ezúttal szeretném megköszönni azoknak a szavazópolgároknak, akik megjelentek a voksoláson a 3. számú választókerületben, és éltek alkotmányos jogukkal 2010. április 11-én, hogy leadhassák szavazatukat. Mégis azt a 13544 szavazót illeti leginkább köszönet, aki a 3. számú egyéni választókerületben már az első fordulóban rám adta voksát. Köszönöm az összes aktivistának, mert ez az ő érdemük is egyúttal.
Azonban nincs még eldőlve minden. Jól tudjuk, hogy azokban a körzetekben, ahol még az egyéni mandátum sorsa függőben van, leginkább most van szükség az összefogásra. Kérem azokat, akik a második fordulóban még az urnákhoz járulnak, támogassák képviselőtársaimat, hogy Magyarországnak újra erős és felelős kormánya legyen.
Dr. Nagy Andor
Legyen még látogatottabb, még vendégmarasztalóbb és még életképesebb a világörökségi címmel büszkélkedő falu! Ezeket a célokat szolgálhatja a „Próbáljon szerencsét Hollókőn" elnevezésű, több mint egymilliárd forintos turisztikai fejlesztés. A regionális fejlesztési tanács akciótervvé nevesítésre javasolta a tervezett, népi hagyományokra épülő interaktív programot, amelyről a kormány hozhatja meg a végső döntést.
Kampányzáró lakossági fórumot és sajtótájékoztatót tartott Dr. Nagy Andor a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje szerda délután Bercelen a művelődési házban.